Azok az én barátaim, akik az Ideált keresik meg; e téren, drága barátom, „felismerjük" és mindig fel fogjuk ismerni egymást.

Liszt Mihalovich Ödönnek
Megfűszerezzük!

2024. október 20. 11.00-13.00

Solti terem

Liszt-kukacok Akadémiája – Hangok a műhelyből

Megfűszerezzük! A Zeneakadémia saját szervezésű programja

10–15 éveseknek

Debussy és mások művei

Műhelyvezető: Jókuti András (gasztroblogger)
Mesélő: Mona Dániel

A monumentális épületek után sokkal kisebb dolgokra fókuszál a Hangok a műhelyből című évad következő előadása: a tányérokra. Hiszen zenét szerezni legalább olyan izgalmas, mint főzni. Követhetjük a receptet, vagy akár saját ízlésünk mentén változtathatunk az arányokon, hozzávalókon. Végtelen kísérletezés, amely során csakis az számít: finom-e a végeredmény. Ez múlhat a legapróbb adalékokon is. Egy jól eltalált fűszerrel szinte újjászületik az étel. Aztán ott van a fine dining… A menüt olvasgatva olyan kombinációkat találunk, amelyekről sosem gondoltuk volna, hogy megférnek egymás mellett a tányéron. Pedig milyen jól kiegészítik egymást! Mindez igaz a zenére is. Debussy például sosem szégyellt semmi rendhagyót beledobni zenei kondérjába, hogy kikeverje a kívánt hangzást. Műveit gourmet módjára kell ízlelgessük, hogy minden karaktert kiérezzünk. A matiné kalauza Jókuti András (Világevő), aki zenerajongó étteremkritikusként pontosan tudja, mitől nyaljuk meg a tíz ujjunkat.

 

Vásároljon jegyet egyszerre több saját szervezésű hangversenyünkre!
  • 2 koncertre 10% engedményt,
  • 3 koncertre 15% engedményt,
  • 4 vagy több koncertre 20% engedményt adunk a vásárlás végösszegéből.
A Zeneakadémia Extra szolgáltatásra regisztrálók további 5% kedvezményben részesülnek.

 

Rendező:

Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyár:

2 800 Ft

Sorozat:

Liszt-kukacok akadémiája – Hangok a műhelyből

A sorozat további eseményei:

2024. 09. 22
11:00
Liszt-kukacok Akadémiája – Hangok a műhelyből

Felépítjük!

10–15 éveseknek

Solti terem

2024. 11. 10
11:00
Liszt-kukacok Akadémiája – Hangok a műhelyből

Elmeséljük!

10–15 éveseknek

Solti terem

2024. 12. 15
11:00
Liszt-kukacok Akadémiája – Hangok a műhelyből

Ráviccelünk!

10–15 éveseknek

Solti terem