Fokozatosan emelni kell a zeneművészet megértésének, kultiválásának és gyakorlatának színvonalát. Ez a feladat főképp az új Akadémiára hárul.

Liszt Augusz Antalhoz
Kobayashi Ken-Ichiro és a MÁV Szimfonikus Zenekar

2024. május 24. 19.00-21.00

Nagyterem

Kobayashi Ken-Ichiro és a MÁV Szimfonikus Zenekar

50. Jubileumi koncert

Rossini: A sevillai borbély » Nyitány
Liszt: Esz-dúr zongoraverseny

SZÜNET

Csajkovszkij: 5. (e-moll) szimfónia, op. 64

Kaneko Miyuji (zongora)
MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Kobayashi Ken-Ichiro

1974 tavaszán rendezte meg először a Magyar Televízió nemzetközi karmesterversenyét, amelynek első fordulójában a MÁV Szimfonikus Zenekar játszott. A verseny győztese az akkor 34 éves, japán Kobayashi Ken-Ichiro lett, akit lenyűgöző karmesteri produkciói, valamint nem kisebb mértékben szerény, kedves magatartása miatt pillanatok alatt szívébe zárt mindenki: a közönség és a vele együtt fellépő zenekarok muzsikusai is. Kobayashi számára fényes nemzetközi karriert indított el a verseny, talán ő maga sem tudja, hány zenekar élén állt fél évszázados sikertörténete során. Egy valamit azonban tud, és ezt soha nem mulasztja el megemlíteni: hogy az a zenekar, amelyet életében először vezényelt szülőhazája határain kívül, az a budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar volt. Az együtteshez fűződő megkülönböztetett barátsága mindvégig megmaradt, ennek jele az, hogy hosszú évek óta a zenekar tiszteletbeli vendégkarmestere. A jubileumi koncert jelentőségét azzal is emeli, hogy olyan szólistát hívott meg Liszt Esz-dúr zongoraversenyének előadásához, aki félig japán, félig magyar: Kaneko Miyuji Attila gyermekkorát részben Japánban, részben pedig Magyarországon töltötte, zenei tanulmányait Magyarországon kezdte, majd Japánban folytatta, jól beszél magyarul is.

Rendező:

MÁV Szimfonikus Zenekar

Jegyár:

7 000, 9 000, 11 000, 14 000 Ft